Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Kék hírek

Figyelmeztető lövés és csoportos garázdaság

2010. December 30. 10:39
Figyelmeztető lövés és csoportos garázdaság

Figyelmeztető lövéssel állították meg a rendőrök a rájuk vasvillával támadó férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tiszadadán.

Szerdán koraeste késeléshez riasztották a rendőröket Tiszadadára. Egy család tagjai szólalkoztak össze, és egy férfi késsel összeszurkálta két rokonát. A sérülteket kórházba szállították.

A rendőrök az utcán találták meg feltételezett elkövetőt, aki ekkor egy vasvillával indult feléjük, amit többszöri felszólítás ellenére sem tette le, sőt az egyik rendőr felé szúrt. A rendőr figyelmeztető lövést adott le. A támadó ekkor tette le a vasvillát, a rendőrök pedig megbilincselték.

A környékbeliek összegyültek, hogy az elfogott késelőn elégtételt vegyenek megsebesített rokonaikért. A rendőrök erősítést hívtak és a tömegből négy személyt állítottak elő csoportos garázdaság miatt.

A késelőt őrizetbe vették, vele szemben életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanújával a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a nyomozást, hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak miatt pedig a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészségségen kezdeményeztek eljárást.

(kj)

Szólj hozzá a fórumon: Figyelmeztető lövés és csoportos garázdaság

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu