2010. febr. 1., hétfő, 11.06.45 CET
A négy évvel ezelőtti költségvetési számokkal való trükközés kapcsán a Fidesz az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt hallgatná meg Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Veres János volt pénzügyminisztert.
Cser-Palkovics András emlékeztetett, hogy a szocialistákat egy bírósági döntés leplezte le, s ma már teljesen egyértelmű, hogy minimum 1000 milliárdos különbség volt a valós és a közölt adatok között.
Cser-Palkovics András sajtótájékoztatóját itt tekintheti meg:
Mivel mindez Gyurcsány tudtával és utasításával történt, felvetődik, hogy a volt miniszterelnököt nemcsak politikai, hanem büntetőjogi felelősség is terheli - mondta a Fidesz helyettes szóvivője, aki szerint ez egy szándékos, tudatos hazugság volt, mellyel át akarták verni az embereket.Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az adathamisítás miatt komoly hátrányokat szenvedett hazánk, mely nem maradhat következmények nélkül - ezért is tett feljelentést a Fidesz.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője
Cser-Palkovics András kiemelte: mivel szükségesnek találták "a nagy adathamisítók" meghallgatását, ezért kezdeményezték az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának összehívását, ami keddre meg is történt. Mint mondta: várják a válaszokat Gyurcsány Ferenctől és Veres Jánostól, hogy miért hamisították meg az adatokat, s miért tévesztették meg a nyilvánosságot.(Forrás: fidesz.hu)Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com-ba-