2010.07.29 - csütörtök, Márta napja van.   |   E-mail küldés
archívum
programajánló
Az MSZP továbbra is Gyurcsány pártja
2010. márc. 12., péntek, 14.06.13 CET
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője
A Fidesz szerint az, hogy nyilvános értékelő beszédet tart Gyurcsány Ferenc, még egy adalék ahhoz, hogy az MSZP fenn akarja tartani a volt miniszterelnök nevével fémjelzett korszakot.
Az ország állapotáról, az elmúlt évekről és a tennivalókról beszél majd Gyurcsány Ferenc jövő héten, a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén. A korábbi kormányfőt a Magyar Demokratikus Charta kérte fel, nyilvánosan mondjon beszédet az elmúlt évekről és a tennivalókról. A szervezet egyébként az ő felhívására jött létre, 2008-ban. A Fidesz szerint mindez azt bizonyítja, hogy az MSZP továbbra is Gyurcsány Ferenc pártja. A szocialisták fenn akarják tartani a Gyurcsány-korszakot.


Szijjártó Péter sajtótájékoztatóját itt tekintheti meg

 

Szijjártó Péter elmondta: - AZ MSZP még mindig Gyurcsány Ferenc pártja, az igazi kampányt Gyurcsány Ferenc viszi, hiszen amíg Mesterházy vagy Bajnai érdekes, néha vicces dolgokat mond a nyilvánosság előtt, mégis Gyurcsány Ferenc mondta meg a tutit a zárt üléseken.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője

A Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: aki azt akarja, hogy folytatódjon a Gyurcsány-korszak, az az áprilisi országgyűlési választáson szavazzon az MSZP-re, aki pedig végre le akarja zárni ezt a korszakot, szavazzon a Fideszre. Az MSZP még mindig a volt kormányfő pártja, és az MSZP igazi kampányát is ő viszi, mint bebizonyosodott.

(Forrás: fidesz.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-rj-
Szóljon hozzá!
Belépés

Dátum: 2010-03-17 14:44:07
Ezt mondani sem kellett volna. Ferike ott van a negyedik helyen... Nyílván a főerők vannak ott. Új jelölt, régi tolvajok.