A Magyar Megyék Napján tiltakoznak a megyei önkormányzatok
2009. okt. 1., csütörtök, 21.32.11
A megyei önkormányzatok közösen lépnek fel a kormányzat által tervezett 120 milliárd forintos elvonás ellen a 2009. október 2-ai szegedi ülésükön.
Az ország vezetésének határon belüli és azon túli politikája ellen is tiltakoznak a Magyar Megyék Napján, ahol követeléseiket egy közös nyilatkozat aláírásával is megerősítik.
Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke
A rendszerváltás utáni első önkormányzati választások dátumára emlékezve nyilvánította a Parlament szeptember 30-át a helyi autonómia megünneplésének napjává 2000-ben, az önkormányzati szövetségek kezdeményezésére. A korábban a közigazgatás alapját jelentő megyék jogosítványait 1990-ben, a megyei önkormányzatok megalakulásával jelentősen megnyirbálták. Szerepvállalásukat 2006 óta - amikor is sikerült felszámolni a megyerendszert - lépésről lépésre próbálják szűkíteni, ellehetetleníteni. A legutóbbi ilyen kormányzati próbálkozás a költségvetésben tervezett, összességében 120 milliárd forintos elvonás.
Ugyanakkor a megyei önkormányzatok továbbra is a fennmaradásért küzdenek, hiszen mint az irányítás közvetlenül választott középszintje, a megyék a vidéki emberek már szinte utolsó végvárai. Nem pusztán intézményfenntartók, hanem mérvadó gazdasági szereplők, a megye legnagyobb foglalkoztatói, az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás területének megkerülhetetlen, ugyanakkor hatékony közszolgáltatói.
Az ezeréves megyerendszer létjogosultságának megerősítésére az idei esztendőben hatodik alkalommal találkoznak 2009. október 2-án, az Önkormányzatok Napjához igazodva. A csongrád megyei eseményen minden magyarországi, és mellettük kiállva a három székelyföldi megye is képviselteti magát. A Magyar Megyék Napján Az ország egysége, a megyék egysége címet viselő konferencia végén a megyék képviselői aláírják az eseményen közösen megfogalmazott Zárónyilatkozatukat, amelyet Dr. Sólyom László köztársasági elnöknek, Bajnai Gordon miniszterelnöknek, Varga Zoltán önkormányzati miniszternek és Dr. Katona Béla házelnöknek is eljuttatnak.
A közös nyilatkozatot sajtótájékoztatón ismerteti Dr. Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnöke, Dr. Szűcs Lajos, a MÖOSZ társelnöke, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke 13.00 órától a Megyeháza aulájában.